Nehéz szívvel
azt hittem végre könnyebb lesz. macskaszem. villámlik. sötét fellegek. az eltévedt járda nyomában az éj zajában páncélos bogarak szárnyán remeg a visszavert idő. halkuló hangok a pályaudvar fe…
Mozdulatlan
ez egy kihűlt fémes éj csak üres rácshelyek a csillagok fémgőzökben párolódnak az álmok mint a kövek – közéjük ékelődve hallgatok a hold most úgy tolat az égen mint a rák rettenetes szájszerv…
A vulkán ékszerei
nézd víz alatt ím e gyöngyöző kő fentről szürke rétegfelhő grafitja miként csorog – körötte a hűvös homokban üveghalak olvadt lábnyomok tegnap még a vulkán járt itt idők előtti lávafolyóban …
Körtéri fák
A Móriczon laktam vagy nyolc évig. Ez olyan hely, ahol megfeszül, majd nyújtózik egyet és elernyed a világ. Macskaköveken csúsznak és olykor egymást csalják a sűrű budai éjszakák. Nekem minden éj…
Vallomás
Nem kell, hogy az ember bevallja. Belül mindenki egyedül van, akár az imából kiforduló arca; tétova – és olyannyira gyámoltalan. Elől a megváltás némasága, mögöttünk a fájdalom evez. Mosolyod…
Arctalan
amit leírok, meghatároz, pedig én határozottan nem vagyok azonos magammal, legalábbis az általam ismert és birtokolt résszel nem. az a baj, hogy túl komolyan veszel – pedig én csak halálosan vag…
Ébredés
Kattanás utáni éles fények; a tudat ilyenkor még értetlen lebeg - testem, hogy legyen mibe kapaszkodnom  magam elé tolom, s kereslek a sodródásban - végtelenített suhanásba ékelt néma legyek  és …
Publikációk
2020-2021
(A pirossal szedett folyóiratcímekre kattintva az adott publikáció megjelenik:)   Online___________________________________________________ Helyőrség                                     2020.…
1   2   3   4 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés