2020. 07. 18.
Örvény
Csakráid surrogását hallani. Gerincedre
kövült láva – gyöngyeidet, mint szaloncukrot
rejted sztaniolba, csörgő celofánba.
Savtalanítod gondolataid, át ne marják
az agyhártyát. Tüzet szítasz élő húsom alatt,
navigálod a boldogság ékköveit.
Kafkát olvasva lépek az örvénybe –
lobbanj, szűkülj a körbe, s vizsgáld meg,
ki maradt kinn, ki benned örökre.
Sétálj át reggel az álmoskönyveken
és vidd hírét a fáknak – nézd őket, ahogy
gyűrűs szemükkel vesédbe látnak.
Repülj anyagtalan, olvadj újabb
megnyilvánulásba – rovarként szüless újra,
s készülj, mint lélegzeted bogártestek
között, egy végső zuhanásra.