Mikor operát vezényelsz,

tudatos mozdulatokkal ejtesz sebeket

a zene gömbkaptárában,

melyen keresztül a teremtés

legkifinomultabb inkarnációi tárják

fel önmaguk valóságát –

a fehér vállfákra lüktető tónusokat

álmodsz, vöröslő patakokat küldesz szét

a szövettani terekben, reprodukciók sorozatait 

indítod el a születés árkaiban –

hegyeket emelsz, ember előtti időkből

hívod meg a morajlást,

a vízesések földjének minden doboló

barlangját belakod, sziklát ölelsz –

az összes gyűjtőterületet megidézed,

védelemül föléjük égboltot feszítesz, majd

némán várod a beteljesedés pillanatait,

ahol a tudatmezőkön összes eddigi 

tapasztalásod hófehérré

egyszerűsödik.

(Megjelent: NAPÚT Online, 2020.09.24.)

http://www.naputonline.hu/2020/09/24/banfai-zsolt-folyo-harom-vers/