Mikor operát vezényelsz,
tudatos mozdulatokkal ejtesz sebeket
a zene gömbkaptárában,
melyen keresztül a teremtés
legkifinomultabb inkarnációi tárják
fel önmaguk valóságát –
a fehér vállfákra lüktető tónusokat
álmodsz, vöröslő patakokat küldesz szét
a szövettani terekben, reprodukciók sorozatait
indítod el a születés árkaiban –
hegyeket emelsz, ember előtti időkből
hívod meg a morajlást,
a vízesések földjének minden doboló
barlangját belakod, sziklát ölelsz –
az összes gyűjtőterületet megidézed,
védelemül föléjük égboltot feszítesz, majd
némán várod a beteljesedés pillanatait,
ahol a tudatmezőkön összes eddigi
tapasztalásod hófehérré
egyszerűsödik.
(Megjelent: NAPÚT Online, 2020.09.24.)
http://www.naputonline.hu/2020/09/24/banfai-zsolt-folyo-harom-vers/